Nemcsak a kismamát, de a párját is sok minden foglalkoztatja a babavárástól a gyereknevelésig. Mi járhat egy kispapa fejében, pláne ha hatvan felé jár… Megtudhatod ha beleolvasol rejtett titkainkba…
Régen a csecsemőknek még csípőficam elleni merev, combszéttartó nadrágot kellett a viselni. Aztán az egyik ortopéd orvos megmutatta, hogyan kell köröző, kicsit széttartó mozdulatokkal gyakorta tornáztatva a combnyakat a helyére, a medenceizületbe szoktatni. Ezt a kis tornát gyakoroltam állandóan Lilikével születése óta (Andi szerint szadista vagyok) – de meglett az eredménye, mert a hathetes csipő-ortopédia és -UH is rendben volt, akárcsak a hasi-, és koponya UH.
Lilike szépen fejlődik, sokat sír, néha nem lehet tudni: éhes vagy a poci fáj. Közhely: az újszülött kisgyermek egy csoda. De a negyedik gyermekemnél is meg kell állapítanom – ez így igaz! Ahogy néz, tágrameredt, mindenre rácsodálkozó kék szemeivel a felfedezendő új világban, az minden képzeletet felülmúl.
Ahogy mosolyog ránk, gügyög, ahogy több kilométert lefut állandó kalimpálásával, és egy aerobic edzésen is túltesz állandó karcsapásaival, – az varázslat! Ha nekem kellene ennyit mozognom, – nagyon elfáradnék. Pedig még csak 2 hónapos, fekvő csecsemő. Mi lesz itt később? Rohanhatok majd utána. (Nem baj, úgyis le kéne adni jó néhány kilót.)
Természetesen Lilinél az én szúrós pofám nem nyerő, hiszen anyuci az Isten! Ha meglátja, le nem veszi tekintetét a kétlábon járó vacsoráról… Ha felveszi, Lili azonnal megérzi a tejszagot és szopni akar… Ezért aztán nehéz Andinak 1-2 órányinál nagyobb távolságra mennie a kis golyótól. A kis telhetetlen óránként szopna, egy órán keresztül, így szinte egymásba érnek a szoptatások.
Ezért aztán kénytelenek vagyunk most már néha egy kis pótlást is adni, hogy Andi kicsit pihenhessen. A legnagyobb távollét 3 óra volt, – Andi fodrászhoz ment, – de egész jól elvoltam a kicsivel: levegőztettem a teraszon, aztán automatára állítva (cumisüveg a kispárnán a hordozóban) benyomott egy kisüveg tápot, majd kisétáltunk anyuka elé a fodrászhoz…
Gyakran csuklik (már Andi hasában kezdte), – az elején próbáltunk neki pár csepp citromlevet vagy vizet adni, de mostanában már nem nagyon foglalkozunk ezzel, mert 5-10 perc után elmúlik, – vagy a szoptatástól vagy a sírástól…
A cumit kiköpi, az öklét mostanában találja meg, amit ha éhes, szopogat. Volt olyan ismerősünk, aki arra panaszkodott, hogy sír a fürdetésnél a baba, amit nem értek. Lilike nagyon élvezi az esti hét órás fürdetést, ami az én dolgom, – legyen valami önálló feladata is az apukának.
Úgy érzem mintha a magzatvizet idézné vissza neki a rugalmas közeg. Először csak beleültetem a jó meleg vízbe, aztán az egész testét belemerítem. Nagyon élvezi már most is a pancsolást, a lényeg, hogy biztonságosan fogja az ember. Egy kicsit hagyom lubickolni, aztán megmosdatom fürdőkrémmel főleg a hajlatoknál. A születési haja lassan kezd kihullani, már csak hátul van, amitől egy kicsit kopaszka lett, de már nő az új haja.
Lassan szoktatjuk éjjelre a gyerekszobában a saját ágyába, ahol már 6-7 órát alszik éjszaka. Este 8-9 körül szopik utoljára és 3-4 órakor sír fel az újabb hamiért. Aztán ismét visszaalszik, de reggel 8 körül már nagyon unja a sötétet. Érdekes módon jelzi, hogy fel kéne kelni: nem sír, hanem nyög. De olyanokat, hogy egy szülésznő is elcsodálkozna. S mindezt akár egy órán keresztül, mindaddig, míg nem teszünk valamit…
Lilike születésére ültettem egy fát, és kíváncsian várjuk hogyan fejlődnek majd kettesben.
Körtefát akartam, de – mivel a szomszéd állandóan odaadja szinte az egész körtetermését, mert nem szereti, – inkább egy sárgabarackfát vettem, a régi két éve úgyis kiszáradt. Kéz-, és lábnyomatot is vettünk: fürdés előtt bekentük a kis kezét és lábát kék vízfestékkel és rányomtuk egy papírlapra. A festéket aztán meg alig bírtuk lemosni róla… Andi még gipszbe is szeretné…
Szóval zajlik az élet, most már jönnek a látogatók, – 2 hónapos korban már itt az ideje, – így a hétvégén egész búcsújárás volt…
Szóval Andi küzd a fronton keményen. Lilike 24 órás igénybevételt jelent. Ha néha elalszik, akkor végre Andi is… A kis pióca egész nap a cicit szívná, – vagy csak az anyai test melegére vágyik, ki tudja, – mert ha szopás végén elaludt is a mellén, azonnal megérzi amint anyuka eltávolodik tőle, és újabb dallamokba kezd…
Tegnap éjszaka is állítólag szinte egész éjjel nyügizett a bébi. Azért állítólag, mert hálistennek én nem sokat hallok az éjszakai hangokból, mert alszom, mint a nagykabát:
Azért Andi szemein látom, hogy mégse lehetett olyan nyugodt az éj…
Néha felveszem a hordozókába, amitől egy időre megnyugszik…
Ezt az indián nőktől tanultam, akik mindenhova magukkal cipelik a csecsszopót, aki így részt vesz a család valamennyi tevékenységében. (Mondjuk nem irigylem az anyukát: 24 órán keresztül vinni egy ekkora gyereket…)
Lassan egy hónaposok vagyunk, már rég leesett a köldökzsinórcsonk, elértük a négy kilót is, de pontos számot majd csak egy pár nap múlva, a védőnő látogatásánál fogunk tudni, mert nem akarjuk a kicsit meztelen méricskéléssel ijesztgetni…
Na és itt egy érdekes kép:
Itt az unokám, Nórika teáztatja a nagynénjét…
Így igaz! Engem nagyon felfúj a tej. Lehet, hogy Lili is ezt örökölte, és nála is inkább sörrel kéne próbálkozni?
Amúgy jól vagyunk, Bébibogyó ritka, nyugodt pillanataiban már gyakran nézeget mindenfélét, a közelébe tett játékokat. Már egy hónap alatt is sokat változott a pofija, lehet, hogy megmarad a kék szeme? Mikor rám veti érettségizett tekintetét, soha nem tudom, engem néz e vagy inkább mögöttem, a sokkal érdekesebb fényes lámpát…
Lilike eddig nagyon jó kislány volt, majdnem átaludta az egész éjszakákat, néha még a nappalokat is, – de most az utóbbi időben egy kicsit többet sír. Egyelőre velünk alszik, mert ez így mindenkinek jó: ha éjjel megéhezik, Andi ott az ágyban, fekve megszoptatja, – én alig veszek észre valamit, ugyanúgy alszom, mint eddig. Andinak is kényelmesebb, mintha mindig a másik szobába kellene átmennie éjszaka szoptatni, mert itt csak oldalra fordul, amikor Lili szopni akar. (Már azt is észrevettem, hogy néha szegény Andi szoptatás közben is bealszik.) Lilinek is ez a legjobb, mert így közel érzi anyukáját és a betevőt. A szoptatás a baba minden igényét kielégíti: nemcsak a táplálékot, hanem az ebben a korban létfontosságú testi közelséget és ezzel a megnyugtatást is.
Ma már azt szorgalmazzák az ajánlások, hogy az újszülöttet engedjék szopni, ahányszor csak szeretne, és ne kapjon semmit anyatejen kívül féléves kora előtt. Hol van ez ahhoz képest, amit én még a múlt század szigorú, „fegyelmezett” gyermektáplálási és nevelési elveiről annak idején tanultam. Amikor pontosan háromóránként kellett szoptatni, és utána mindig méricskélni a gyereket. De meg kell, hogy mondjam sokkal jobb ez így. Most csak naponta mérjük, és Lili már több mint fél kilót gyarapodott, mióta kijöttünk a kórházból. Volt már nálunk mindenki: rokonok, gyerekorvos, védőnő, rendben találtak mindent. Igaz, mióta a doki azt mondta két óránál hamarabb, ne szoptassuk, kicsit többet sír, mert néha gyakrabban szeretne. Máskor meg alszik 4-5 órát is. Andi szegény egyelőre szinte 24 órás műszakban van, alig tud valami mást is csinálni, a baba állandóan a cicin lenne, szopik, alszik, sír, szopik, alszik, sír…és ez ilyen változatosan megy, nap nap után. Néha, sírásmentes ritka pillanataiban már kezdi nézegetni a környezetét. Állítólag ebben az újszülött korban a baba még csak kábé harminc centire lát, ezért néhány színes játékot teszünk a közvetlen közelébe, amit figyelget. Andira is nagyon figyel, ha beszél hozzá, vagy énekel neki. Hiába, most anyuka az Isten! Apuci még ilyenkor le van tojva… Sajnos kicsit szőrös a mellem, nem tudom megszoptatni… Pedig ha felveszem, már keresi is a cicit… Erről jut eszembe az az érdekes sztori, amikor barátainknál, – ahol az asszony nagy állatbarát, így három kutyájuk is van, – az egyik megellett, de valamiért elhanyagolta, és nem szoptatta a kölykeit. És láss csodát, milyen a természet: a másik szukának beindult a tejelválasztása, és tökéletesen ellátta a porontyokat. Attól kezdve ő szoptatta a kicsiket, így nem maradtak éhen. Még azt is el tudom képzelni, hogy vészhelyzetben lehet, hogy nekem is beindulna a tejem… Különben mi a fenének teremtett a Jóisten a férfiaknak is mellbimbót?
Közben egy másik családi ünnep is elérkezett nálunk: augusztus 20! Házasságunk 5. évfordulója!
(És mielőtt bárki megszólna, hogy – Hú, iszik a szoptatós anyuka, – megsúgom, hogy az ő poharában alkoholmentes gyerekpezsgő van! Csak én vedelek a nagy érzelmektől…)
Nem mintha nagyon hinnék az asztrológiában, – pláne, hogy császárral született a kicsi, – de azért megnéztem a horoszkópot mi lesz igaz belőle. Lili Oroszlán jegyben született Rák aszcendenssel: „Egy igazi uralkodó, még ha aprócska is. Minden mozdulata, cselekedete méltóságot sugároz a pelenka ellenére is. Talán egyesek azt mondják, hogy fent hordja az orrát, pedig egyszerűen csak elvárja, hogy felnézzenek rá, ahogy ez az állatöv királyának kijár. Ha Oroszlán lány, akkor bánjunk vele úgy, mintha ő lenne a first lady, de azért jó, ha megtanítjuk neki, hogy nem az ő szolgálatára áll az egész világ. Ehhez következetes, példamutató nevelésre van szükség. Meg kell tanulnia, hogy nem másokon, hanem másokért kell uralkodnia. Úgy legyen társai vezetője, hogy a csapat érdekeit képviseli és nem a sajátját. A humort kedveli, csak ne ő legyen a vicc témája, mert hiú és a végén még megbántódik.
Nem éri meg megsérteni, mert a kis Oroszlán nem megbocsátó típus. Ha vitába keveredik, akkor mindent elkövet, hogy ő kerekedjen felül. Nagyon lelkes és lehengerlő személyiségű gyermek. Ő az a baba, aki igényli, és ki is követeli magának, hogy a figyelem középpontjában legyen. Nevetős, huncut gyermek, aki állandóan produkálja magát, és az teszi boldoggá, ha jókedvű emberek veszik körül. De az idilli kép csak addig marad fenn, amíg minden a kis Oroszlán kedve szerint alakul. Nemtetszését azonnal, és határozottan kimutatja. Ezek a pillanatok szerencsére éppoly gyorsan elszállnak, ahogy jelentkeztek, és a kis oroszlán újra ennivaló csöppséggé változik.
Mozgékony, nagyon jó kedvű, nyitott, barátságos, nyíltszívű gyerek. Szereti ha mindig történik valami körülötte, nem fél az idegen emberektől, mindent ki szeretne próbálni. Szereti ha a figyelem középpontjában áll, ha megcsodálják, mindent meg is tesz ennek érdekében. Ha úgy érzi kevés figyelmet kap, az érdeklődés felkeltéséért, ha kell addig rosszalkodik, amíg megszidják, mindegy csak vele foglalkozzanak. Az önállóságot szereti, ezért fontos, hogy minél előbb kapjon korának és képességeinek megfelelő feladatokat, amit teljesen egyedül tud elvégezni. Egész lényükben a Napfény sugárzik…
Gyors fürdés, hajmosás, majd rátérdelek Andi degeszre pakolt bőröndjére és megpróbálom behúzni a cipzárt.
20ó.15.
Becsöngetünk a szülészetre, ahol a folyosón két apuka tördeli a kezeit (pontosabban csak az egyik igazán, mert a másik már túl van a nehezén). Zsuzsi a szülésznő barátságosan beinvitálja Andit, én meg csak üljek le és várjak…
A következő fél órát már ismeri, aki olvasta a „Megszületett Lilike” bejegyzést: – egy idő után meguntam a várakozást, és kint a folyosón felvettem a nálam lévő zöld, steril „műtős” ruhát, amiért kicsit letoltak, mert bent a szülészeten kellett volna átöltöznöm.
21.00.
Adminisztráció. Felveszik Andi adatait, mije van, honnan jött, hová megy…
21.30.
A szülőszobán egy félig ülő ágyon vért vesznek, bekötik az infúziót, amiben antibiotikumot is adnak.
Közben anyósom állandó sms-kapcsolatban van velem, félóránként üzizik: – „Hogy van Andi?” – „Jól!”
22.00.
A köldökzsinórvér levételhez Anditól is kell egy kis vér, ezért a másik karját is megszúrják (pedig már egy vérvételtől is el szokott ájulni, de most amúgy is fekszik. Mint kiderült, erősen vérszegény, úgyhogy több vörösbort kell innia.) Mellette állva szorongatom a kezét, de meglepően nyugodt, – nem tudja, mi vár rá…
Közben már megérkezett a műtétet végző szülészorvosunk is, aki megnyugtat már összeverbuválta a „csapatot”. A császáros szülésen ugyanis hat-hét ember van jelen a műtőben: az operációt végző orvoson és a szülésznőn kívül ott van egy műtőssegéd, az aneszteziológus orvos és a segédje, még egy orvos és egy nővér.
22.15.
Bejön a szülőszobára egy fiatal, nagyon laza, hosszú hajú, fehérköpenyes férfi, aki bemutatkozik: ő az aneszteziológus orvos. Részletesen kikérdezi Andit, érzékeny vagy allergiás e valamire, majd elviharzik.
22.30.
Bejön egy zöld ruhába öltözött férfi, és az infúziós zacskót felemelve, Andira tekeri a lepedőt, és bekíséri a műtőbe. – Maga csak üljön le itt – mutat a folyosón egy padra. (Ki a fene tud ilyenkor üldögélni. Az ott töltött öt óra alatt legalább négyszer hangzott el ez a mondat, de egy percet nem bírtam ülni.)
A folyosóról belátok a műtő melletti helyiségen keresztül a műtőbe, és egy monitoron tükröződve mindent látnék, – ha szeretném. Na de ki akar egy műtétet végignézni? Mikor még fiatal lánykoromban orvosnak készültem, gyakran jártam a János kórházba tüdőműtétekre, meg boncolásokra, – de az nagyon rég volt, – azóta a dr. House-t se nagyon bírom…
22.55.
Felsír a baba, cérnavékony hangja messzire hallatszik. Mikor a helyiségben lévő férfi megunja, hogy egész arccal rátapadok az ajtó üvegablakára, kinyitja az ajtót, – majdnem beesek a szobába – és barátságosan beinvitál: – Innen is nézheti. – Bemegyek, és miközben látom, hogy Andit varrják, – sok a vér, a szeme csukva, azt gondolom elaludt, de közben kinyitja a szemét, – felfedezem, hogy Lilikét már ott fürdeti egy nővérke. Észre sem vettem mikor hozták ki a műtőből. A köldökzsinórvért már levették, a köldökcsonk elkötve, a nővér gyakorlott mozdulatokkal törölgeti a magzatmázat, méricskéli egy centivel, majd felöltözteti. Nagyon aggódtam, hogy a medencevégű fekvésnek mi az oka, de szerencsére minden rendben van. Csak a köldökzsinór volt túl rövid és rátekeredve a nyakára, úgyhogy jó, hogy a császár mellett döntött a doki. Ilyenkor ugyanis gyakran előfordul, hogy megpróbálják a vajúdást, aztán a végén mégis császár lesz belőle.
Szegény Lilikén látszik – megviselte, hogy egy egészen más világba csöppent…
Közben ismét egy sms: „Andi hogy van, és Lilike?” – mivel éppen egész mással vagyok elfoglalva, rövid válasz: – „Jól.” Közben „tizenötpercesen” a kezembe adják a kicsit, dörmögök neki, – elhallgat és rám figyel, – amitől elérzékenyülök. Közben a nővér beviszi Lilit a műtőbe, megmutatja Andinak, – boldog mosolyán látszik, megérte a szenvedés.
Andi később mesélte, hogy milyen nehéz volt előre dőlnie a gerincvelői spinális érzéstelenítéshez, de elsőre nem sikerült, így még jobban előre kellett hajolnia, – ami ugye nagy hassal nem egyszerű, – mire be tudták vezetni az eszközt. Ettől nemcsak az alhas, hanem a lábak is érzéketlenné váltak. Tulajdonképpen valóban nem fájt neki semmi, csak alul a nagy nyomkodás és huza-vona volt egy kicsit kellemetlen. 6-8 óra után kell felkelnie, addig pedig a fejét nem emelheti meg, nehogy fejfájása legyen.
23.30.
Andit kitolják a műtőből, halványan mosolyog, Lilikét pedig én tolom a gyermekágyas szobába, amikor ismét hív anyósom. Szerencséje van: a mobilt odatartom a kis tolókocsihoz, így a hozzátartozók közül elsőként hallhatja első unokája hangját.
A szülésznő a babát Andi mellére teszi, végre együtt a kis család. Zsuzsi gyakorlottan kiprésel néhány csepp tejet a ciciből, Lili rácuppan. Az első szoptatás. Aztán fél óra után áttolják a babát a bébirészlegre, hogy Andi pihenni tudjon. A szobában egy kismama fekszik még, mellette a babája alszik, – mint később kiderült – egy ötgyerekes anyuka.
Rövid „élménybeszámolója” után elköszönök Anditól: – Te egy hős vagy! Megpuszilom és megbeszéljük másnap reggel kilenc körül bejövök.
2010.08.10. (kedd)
00.45.
Majdnem éjjel egy óra, mire kijövök a kórházból. Még mindig annyira izgatott vagyok, hogy valakivel meg kell osztanom a boldogságomat. Felhívom Zsolt barátomat, akiről tudom, hogy biztosan fent van még ilyenkor, mert taxizik. Nagy örömmel reagál, – neki is van egy kétéves gyereke, – várjam meg, öt perc múlva ott van. Közben eszembe jut, a fiaim is elég későn szoktak lefeküdni, – valóban, mind a hárman még ébren hallgatják az örömhírt, és elsőként gratulálnak. Taxis barátom közben odaér, és a kórház bejáratánál elsőként hallja tőlem élőben élménybeszámolómat, a születés részleteiről.
Aztán fél kettő körül hazagurulok, és még gyorsan felteszek két képet a blogra. Alig bírok elaludni.
06.30.
Korán felébredek, de még jó darabig fekszem az ágyban, megpróbálom feldolgozni a tegnap történteket, majd elindulok a köldökzsinórvérrel a fagyasztó központba.
07.20.
Anditól sms: „Még nem bírok felkelni, ne gyere be reggel.”
Aggódva felhívom, kiderül, még mindig olyan gyengének érzi magát, hogy kétszer próbált felkelni segítséggel, de mindannyiszor majdnem elájult, ezért inkább még pihentetik.
12.15.
Sms: „Megfürdettek, kibírtam, most ebéd, utána megpróbálok kimenni Liliért. Fáj a hasam.”
13.00.
Sms: „Cicizik, most boldog!”
13.20.
Sms: „Még mindig! Kis telhetetlen.”
13.40.
Mms kép a tolókában fekvő Liliről: „Alszik és mosolyog.”
17.00.
Hogy ne zavarjuk sokszor Andit, egy időpontra – ötre szerveztem az első babanézésre a szűk családot, – voltunk vagy tízen. A kánikulai hőségben szaunává változott levegőtlen váróban ott tolongtunk a kis ablaknál, sok más családdal együtt, hogy lássunk valamit a kicsiből. Amikor már négy-öt baba volt az üveg mögött, olyan tumultus volt az ablakok előtt, mint a hetes buszon. Andi még mindig nagyon gyenge volt, de hősiesen viselte a látogatók ostromát.
Este még többször beszéltünk telefonon, majd néhány barátom szinte kikövetelte a „tejfakasztó bulit”, amin fiaim és néhány cimbi gyűlt össze. A szolid összejövetelen eltüzeltük a hónapok óta összegyűlt gallyakat, sütöttünk a parázson néhány virslit, és leöblítettük pár üveg gyömbéres wiszkivel.
2010-08-11. (Szerda)
07.20.
Sms: „Lili ugyanolyan pózban alszik, ahogy a pocakban volt. Átaludta az éjszakát, nem szopizott. A kutyák kaptak enni? Reggel bejössz?”
Persze, hogy bementem, Andi még mindig nehezen mozgott, fájlalta a hasát. Ahogy lenni szokott: normál szülésnél a vajúdás a fájdalmas, császárnál utána. Elmesélte, hogy a reggeli viziten, amikor az orvos megnézte a sebét, megeresztett egy humort:
–Magának két gomb van a hasán, arra akaszthatja a táskáját…
Miről beszél ez a doki, milyen hülye vicc ez – gondolta magában Andi. Aztán a tükörben megnézte a varratot: tényleg két gomb volt rávarrva a seb két szélén! – Na, erre varrjál gombot! – Kiderült, hogy a belső (méh)varrat két végét ehhez a két gombhoz erősítik, majd később ennél fogva húzzák ki a varratzsinórt.
16.30
Délután vittem neki egy homeopátiás gyógyszert, mely a szülés utáni gyengeségre, sebgyógyulásra jó, majd Andi meglepő módon, a vállamon elsírta magát. Hiába kérdezgettem, a váróban sok ember előtt, nem árulta el mi a baj, de tudtam ilyenkor a hormonok olyan mértékben „jönnek-mennek”, hogy felborul az egyensúly, a kismama érzelmileg kicsit labilis, és könnyen sírva fakad. Aztán jött a magyarázat is:
18.30.
Sms: „Örömömben vagy elérzékenyülésemben sírok, mert annyira aranyos Lilike, és nehéz róla mesélni. Kár, hogy te ezeket nem láthatod. A bal mellemből nem tudott szopni, harapott, hisztizett.” (Mint később kiderült, Lili nyelvgyöke elöl is le volt nőve, s emiatt nem tudott rendesen szopni, amit aztán egy egyszerű beavatkozással az utolsó nap rendbe hoztak. Kár, hogy már nem előbb.)
2010-08-12. (Csütörtök)
07.30.
Sms: „Nem voltam még vécén, nem mehetek haza. Kaptam rá gyógyszert.”
Reggel is délután is bementem Andihoz, elmondta, hogy nagyon kényelmetlen az ágy, alig tud aludni, szeretne már hazajönni. Ülve nem, csak fektetve tud szoptatni, de ez nem olyan nagy baj, mert így állandó testkontaktusban van Lilikével.
Ismerősök azt mondják rám hasonlít a kislányom, de ahogy nézegetjük, minden nap másra: egyik nap Andira, máskor anyósom családjára, az Ungváriakra.
Este küldtem egy sms-t: „Hiányoztok! Mindketten!”
Válasz sms: „Nekünk is hiányzol nagyon! Puszi: Lili és Andi”
2010-08-13. (Péntek)
07.30.
Küldtem egy sms-t Andinak: „Hívj ha már tudsz valamit!”
09.50.
Andi végre felhívott: – Mehetünk haza! Már csak Lilike kis nyelvműtéte van hátra, délben gyere értünk.
Végre bemehettem a gyermekágyas osztályra, ahol Andi már felöltözve, összecsomagolva várt. Betettem a bébit az új hordozókába, és büszkén lépkedtem el a kórház szülészeti várójában irigykedő apukák és hozzátartozók előtt értékes terhemmel.
Tegnap még aggódtunk, mert Lili egy picit sárga volt, – szerencsére határértéken belül, – így reggel Andi örömmel telefonált, hogy hazaengedik őket. Csupán egy apróság volt még hátra: kislányomnak „felvágták a nyelvét”. Szóval cserfes lány lesz – mondhatná bárki, és lehet, hogy így is lesz. De most éppen azt a kis problémát szüntették meg, (melyet az édesanyjától örökölt), amit az egyik orvos hálistennek a kórházban észrevett, – hogy a nyelvgyök le volt nőve.
Reggel még elrohantam Andinak születési gyűrűt, meg egy kis lufit venni: kislányunk született!
Kipróbáltuk a hordozókát, és délben már itthon is voltunk. Elkezdtem suttogni, mintha nagy zaj lenne, míg Andi rám nem szólt, hogy felesleges, mert a kórházban jóval nagyobb ricsaj volt. Megvolt a tisztába tevés, és az első fürdetés is. Lili olyan picinek tűnik, hogy szinte elfér a tenyeremben:
Andinak egyenlőre itt fáj, ott fáj, – de azért látszik rajta az édes otthon boldogsága…
Íme Lilike 17 órás fényképe. Már egészen szép, nem? Hálistennek van tej is, szépen szopizik, sőt tegnap az egész éjszakát átaludta. Este cicizett, meg reggel. Andi inkább maga mellett tartja az ágyban, mert a tolókából ágyban fekve nehéz kivenni. Így legalább megvan az eddig megszokott meleg testkontaktus is. Most is mindig az arca előtt tartja a kezeit, ahogy az ultrahangon láttuk, és ma megkapta az első oltást (BCG) is.
Andi is jól van, csak elég gyenge. De hát ez így szokott lenni már a fekvéstől is, pláne egy műtét után. Legszívesebben már most hazajönne, de szerintem pénteknél előbb nem bocsátják el.
Tegnap délután egy egész hadsereg látogató volt. Végül is én szerveztem egyidőre, hogy ne zavarjuk gyakran Andit, mert ilyenkor szopi meg pihi van. Nagy szigorúság van a kórházban, csak üvegen keresztül lehet megnézni, aminek végül is megvan az előnye. De az ablaktalan váróban annyian voltak, hogy tiszta szauna volt.
Tegnap este 11-kor megszületett Lilike! Nagyon aranyos, és már rögtön próbált szopizni. Most éjjel kettő, kicsit fáradt vagyok, majd nemsokára folytatjuk. Mindenki jól van! Anyuka kicsit bágyadt még.
Szóval tegnap reggel UH, – rendben volt minden, de természetesen ismét konstatálták, hogy nem fordult meg. Tulajdonképpen régóta aggódtam, vajon miért nem fordul meg, lehet valami baja van? – Megvan annak az oka – mondják a szakemberek. – Hát tényleg megvolt: rövid volt a köldökzsinór, és a nyakára is volt tekeredve. Így aztán jobb is, hogy császár lett. Este nyolcra hívtak be minket a kórházba, infúzió, vérvétel (mindkét karból, – pedig Andi már az egyiktől is el szokott ájulni), antibiotikum, és vártuk az orvost a szülőágyon.
De én még előtte eljátszottam a Monkot: amikor megérkeztünk a szülészetre, Andit behívták, – Apuka csak üljön le itt kint. Mellettem egy ifjú apa, már túl volt mindenen, sőt a most szült feleségét is kitolták egy tolószéken. – Ilyen gyorsan ülni tud egy szülés után? – tanakodom magamban. Már több mint fél órája unatkozom a váróban, amikor eszembe jut, hogy hasznossá teszem magam – a nálam lévő zöld „műtősruhát” addig is felveszem, hogy előbbre legyünk. Majd a cuccban besompolygok a nyitott ajtón. Amikor a szülésznő meglát, megdöbben: – Ezt itt bent kellett volna felvenni, vegye le a ruháját! – mondja mérgesen, majd betuszkol egy kisszobába. Most vegyem le és bújjak bele újra? Nem értem. Aztán leesett a papírtantusz, – ja, a saját ruhámat vegyem le alóla… Levettem az ingemet, és kibotorkáltam a folyosóra: – Így jó lesz?
Szigorú szülésznőnk, – nem tudom látszott e, hogy a gatyámat nem vettem le – nagyjából meg volt elégedve. Aztán elmesélte: – nem én vagyok a legnagyobb lúzer, – volt olyan kispapa is aki a folyosón vetkőzött majdnem meztelenre. Állítólag a férjekkel mindig több gond van, mint a vajudni készülő kismamákkal. Valahogy Monknak éreztem magam, – de hát így van ez, amikor az ember teljesen szokatlan környezetbe kerül. Andit fél tizenegykor vitték be a műtőbe, – ahogy mesélte, kicsit nehezen találták meg a csigolya-közti pontot a spinális érzéstelenítéshez, de utána nem érzett semmit, csak nyomást meg rángatást… Beengedtek a műtő melletti kis helyiségbe, ahol üvegablakon láthattam volna az eseményt, ha bírtam volna… Néha odanéztem, de közben már fürdették mellettem Lilikét, – de még utána is vastag magzatmáz borította.
Miután lefilmeztem első perceit, a karomba adták, ahol megpróbáltam az aquanatalon dúdolt „Bóbiát” elénekelni neki, de elfelejtettem a szöveget, így béna lalalázás lett belőle, de hát Neki a hangom volt érdekes. Pislogott a vakító új világba, nézte, ki az akitől ezt a dalt már az előző, biztonságos, jó melegben sokszor hallotta… Nagyon aranyos volt, ahogy rám pislogott… – egészen elérzékenyültem. Jó tíz percig ölelgettem kislányomat a karomban, – akinél a szopóreflex máris beindult, – mindent cumizni akart, – a takarót, a ruháját, az ujját, – amikor Andit kitolták a műtőből, és elindultunk a gyermekágyas szobák felé. Szülésznő Zsuzsi, – nagy gyakorlattal – miután kipréselt egy kis előtejet a ciciből, a mellére tette a babát, aki azonnal rácuppant a bimbóra, és jó öt percig cumizgatott mindkét mellen, alig lehetett leválasztani róla. Andi közben kicsit reszketett, – azt hittem fázik, – de ez csak az érzéstelenítő mellékhatása volt, majd éjjel fél egy körül jóéjszakát puszival köszöntem el tőle. Reggel bevittem a levett köldökzsinórvért a sejtbankba, ahol lefagyasztották. Reggel kétszer próbált felkelni, de nem sikerült, majdnem elájult, aztán megfürdették. Délelőtt betolták hozzá a babát, ahol hosszú ideig csodálta édesdeden alvó babája arcát és grimaszait, ahogy a kis tolókában feküdt. Délután a család nagy része készül a nagy találkozásra Lilikével.
A héten is voltunk babaváró előadáson a kórházban, ahol minden kedden más-más témában tart valaki előadást a megtermékenyítéstől a csecsemőgondozásig. Jövő héten lesz az utolsó – nekünk biztosan. Egy idősebb gyermekágyas doktornő beszélt a szülés utáni körülményekről, a szoptatásról. Jókat mondott: nem kell minden sírástól, kisebb súlyvesztéstől bepánikolni, figyeljünk oda a baba reakcióira, mert nagyon jól tudja mi a jó neki. Sőt olyat is, amit eddig még nem hallottam:
–A kismama figyeljen oda a férje véleményére is, mert mint külső szemlélő, gyakran jó meglátásai vannak.
Ez igen. Ilyet még nem hallottam. Valóban, első fiam születésekor előző nejem attól tartott, a törékeny kis csecsemő éhen hal a kezei között. Mivel annak idején ikertestvéreim születésekor, már hét éves voltam, és gyakran bízták rám, tettem tisztába, etettem és elláttam őket, – nekem nem volt semmilyen félelmem 30 éve Ádám megszületésekor:
Aztán persze mondott érdekességeket is a néni: – nem sok értelme van császár után az apa mellére helyezni az újszülöttet, –nem az anyjára.
Persze, nem teljesen ugyanaz, – hiszen az apa melle általában szőrös, de egy csecsemőnek, aki éppen most csusszant ki a hideg, zajos világba, nyilvánvalóan nagyon hiányzik egy meleg test ölelése, és az addig állandóan hallott szülői szívdobogás…
Nőgyógyászunk tegnap végre kibökte, ami várható volt: valószínűleg császár lesz! Nem is kellett nagyon indokolnia: farfekvés, 38.év, első szülés, és az időpontot is jelezte: augusztus 9. vagy 11. – egyrészt utána szabadságon van, másrészt amúgy is 11.-re voltunk kiírva. A műtét után, – mivel valószínűleg Andi nem lesz olyan állapotban – ha kérjük, az én mellemre teszik a babát…
