![]()
– Te meg vagy őrülve! – fogadta a babavárás hírét egyik barátom. – Ebben a korban gyereket vállalni…(Miért egy harmincassal nem történhet valami?) Én nem vállalkoznék ilyesmire. (Évek óta nagyon vigyáz, nehogy barátnője teherbe essen.)
– Ha lesz gyereked, megbánod! Ha nem, azt is! – volt másik korombeli véleménye. (Tehát nincs kiút.)
– Sok sikert a vállalásotokhoz. – írta öcsém.
– Érdekes lesz – írta húgom.
Szóval mindenkinek megvolt a véleménye. Volt akinek pozitív, és értékelte vállalásomat. Valójában nem volt sok választásom. Természetes, hogy egy harmincas nő, akinek még nincs gyereke, szeretne. Amikor összekötöttük az életünket ezzel számoltam. Volt mikor húzódoztam, de látva Vanda eltökéltségét beleegyeztem, és most már örülök. Szeretem a gyerekeket. Hogy meddig élvezheti egy szülő és gyermeke egymás társaságát – csak a Jóisten a megmondhatója…
![]()
Vanda kicsit unatkozik otthon, nagyon fáradékony, – sóhajtozásból jeles – szoktam neki mondani. Többször volt már szó róla, hogy visszamegy dolgozni, de nem sok értelme van, meg nagyobb biztonságban van itthon. Jön a tavasz, nyílnak a kertben a (hó)virágok,
![]()
és már elvetettük a fűmagot.
Amikor annak idején megismerkedtünk és hozzám költözött, semmilyen állatom nem volt.
– Kéne egy kiscica…
![]()
Amikor elmentünk rokonaihoz, ahol négy kismacska is született:
– Ne unatkozzon szegény, – vigyünk kettőt …
A neveket én adtam nekik: Lizi és Gizi. A macskák igazi öntörvényű ragadozók. Gizi állandóan megtámadja a DVD-lejátszót, mikor a tányér behúzza a lemezt. Sőt előre megérzi, meghallja ha megnyomom a távirányítón az ejectet, odarohan és támadóállásba helyezkedik. Nézi a tévét, a pc-monitort, – nagyon jó technikai érzékkel megáldott kispuma. Megosztottuk őket: Gizi Vandát szereti, ha elhelyezkedik a kanapén azonnal ott terem az ölében és nem tágít. (Mostanában nekem kell egy kicsit szétválasztanom őket, nehogy elkapjon valamit kedvencétől.) Igazi hedonista állatok. Ha valahova lerakunk egy finom takarót, azonnal rajtateremnek. Lizi az én ölembe szeret felugrani (ha hagyom), de leginkább a padlófűtéses fürdőszoba puha pamutszőnyegén nyújtózik el nyakatekert pózban. Télen, mikor nincs szívem kizavarni őket éjszaka, Lizi állandóan bemászik az ágyunkba és a takarón a lábunknál alszik, – nem zavarja forgolódásunk.
![]()
– Úgy szeretnék egy kiskutyát! – jött az újabb óhaj.
Lassan kezdtem rájönni, nejem állatbolond (kedvenc weboldala az állatoktól hemzsegő „cukiságok”).
– Ha már ragaszkodsz hozzá, akkor ne valami zsebpincsi legyen – adtam be a derekam.
Egy vörös-fehér (goldsebel) skótjuhászt vettünk. A collie bár nagyon barátságos, házőrzőnek, jelzőkutyának se utolsó. A hat év alatt egész tekintélyesre megnőtt Larry harciasan ugatva védi a portát. Sőt, ha a szomszédban bagzanak a macskák, az ugatástól aludni is alig bírunk. Alig telt el egy év:
– Szegény Larrynak olyan szomorú a szeme, biztos nagyon magányos, és unatkozik. Neki is szüksége van egy párra…
– Sajnos nincs pénzem még egy kutyára. (Mikor kimondtam már tudtam, hogy ez nagyon rossz érv…)
– Nem baj, majd én megveszem a kislányt.
Már a következő héten ott volt Sziszi. Larry először bizalmatlanul szaglászta körbe az apró új jövevényt,
![]()
aztán természetesen gyorsan megbarátkozott a párjával.
![]()
Ők is teljesen különböznek egymástól. Larry nyugodtan elvan a házában, Sziszi viszont állandóan az ajtónk előtt lenne.
![]()
Elkerítettem nekik egy hosszú kifutót a ház mellett, és a bejárati előkert is az övék.
![]()
Bár vastag a bundájuk, a garázsra csináltattam egy billenőajtót, ha nagyon hideg van bebújhassanak. De sokszor inkább egy kutyaházba szorulnak össze ketten (lehet, hogy így jobban melegítik egymást), sőt régebben még a Lizi is bebújt ide a Larry mellé.
![]()
Emlékszem édesanyám mikor terhes volt (ez gyakran megesett, mert heten voltunk testvérek), furcsa szokásokat vett fel: – imádta a pinceszagot, ezért állandóan lejárt a pincébe szaglászni. Nejem is tényleg más állapotban van: ő meg undorodik szagoktól, – sajnos néha a mosogatás szagától is…
Elkezd valamit főzni, mire megcsinálja undorodik tőle, – és nekem kell megenni…
Veszélyes jeleket vettem észre az utóbbi időben: mintha a porszívózás szagától is kezdene undorodni… Mi lesz még itt?
Gyakran van hányingere és néha egy kis apróka is kicsúszik. Délutánonként – mikor hazaérek – nagyon megéhezik és ilyenkor sürgősen néhány szendvicset kell készítenem neki, – mert a kismamának árt a hirtelen felülés, – majd desszertnek még néhány kiflit is elmajszol.
![]()
Védőnőhöz állitólag muszáj menni, – bár sok értelmét nem látom. Egy huszonéves, frissen végzett lánykával beszélgettünk vagy félórát, mely főleg az adminisztráció abszolválásáról szólt. Mondta, hogy kell majd babakelengye. – Húúú, ezt nem tudtuk. Nem tudom, hogy egy ilyen fiatal, – szülésen még nem átesett leányzó – mit tud segíteni a várandós kismamának. Majd meglátjuk mit tanult a könyvekben…
Gyakran szoktunk Vandával moziba járni, de legutóbb olyan hangos volt a film a multiplex teremben, hogy arra gondoltunk, nem biztos, hogy ez jót tesz Benőkének. Egyébként pedig nyilván az sem mindegy mit néz a kismama: amúgy is inkább a rajzfilmeket kedveli, meg természetesen a romantikusakat, de néha azért a kedvemért hajlandó volt beülni egy akciófilmre vagy sci fire.
![]()
Úgyhogy lehet, hogy egy darabig erről is le kell mondanunk. Lehet, hogy a nyaralásról is, hiszen nagy pocakkal nehéz utazgatni, nem beszélve arról, hogy ez a nagy UV tartalmú napsugárzás se tesz jót. Marad a kert meg a környék. Meg aztán szerintem majd nagy pocakkal tolatva örülni fog, ha nem kell sokat mászkálni…
![]()
Amikor legutóbb voltunk ultrahangon, a monitoron a baba úgy ficánkolt, hogy csuda. Most meg nem nagyon érzünk semmit. Pedig rá szoktam tenni a kezemet a hasára. Valamit érzek néha, de lehet, hogy csak bélmozgás. Azt mondják korán van még, majd a 4-5. hónaptól. Lehet, hogy jobban kéne nyomni a hasát? Az ultrahangos készülék érzékelőjével biztos jobban megnyomták, és az idegesítette Benőkét (vagy Gabit – abból lehet még Gabriella meg Gábor is).
Nem tudom mi lesz a szülésnél (van még egy kis idő, mert augusztusra vagyunk kiírva), de nejemről azt kell tudni, hogy már egy vérvételtől is elájul…
Még nem volt várandós, – kábé egy éve – elmentünk vérvételre, én kint ültem a váróban. Egyszer csak hallom a nővér kiabál:
– Doktornő, jöjjön segítsen! – Sejtettem, hogy baj van, benyitottam: Vanda ül a székben, pontosabban csúszik lefelé ájultan, a nővér próbálja tartani. Lefektettük egy ágyra, nemsokára magához tért, azt se tudta melyik országban van. Azóta bejárok vele vérvételekre. Már ahol engedik. Néhány helyről kizavartak:
– Tessék csak nyugodtan kint leülni. – Oké, én szóltam…
Ha meglátja a vért már rosszul van. (Pedig a szülésnél állítólag van gazdagon.) Kicsit magas a cukrom sajnos pár éve, gyakran mérem reggelente, de már egy csepptől is rosszul van, menekül onnan. Pedig valamikor terheléses vércukorvizsgálatra is mennie kell. Mekkora hülyeség, hogy tömény cukoroldatot kell inni.
Egyébként a Down-kór szűrés és az EKG rendben volt.![]()
Apás szülést szeretne. – Három fiam van, de nem tudom az milyen. Ez most nagy divat. Eddig általában kint idegeskedtem a folyósón éjfélig, aztán azt mondták:
– Menjen nyugodtan haza kisapuka, majd telefonálunk ha megvan a baba.
Aztán másnap reggel mikor felébredtem, mindig kiderült éjszaka megszületett a baby. A legjobb harmadik fiam születése volt: előző nejem – már nagy gyakorlattal – rendes volt, fel sem ébresztett mikor éjjel elment a magzatvíz. Csendben felöltözött, és az összeállított szülési táskával beült a kocsiba és bement a kórházba. Én arra ébredtem, hogy megvan a gyerek.
Most apás szülésnél nem tudom mi lesz a dolgom, – remélem nem lesz tehetetlenségi érzésem, – hogy ott állok és nem tudok mit csinálni. Vagy vezessem le én a szülést? Mert esetleg arra is vállalkozom. (Fiatal koromban úgyis sebésznek készültem.)
Majd fogom a nejem kezét és igyekszem erőt adni neki, – esetleg ha kell belekönyökölök a hasába, hogy hamarabb kicsússzon a gyerek…
Viccen kívül azt hallottam, hogy a szülészorvos vagy a bába alkalomadtán így segíti világra a gyereket. Csak lehet, hogy nem tudunk róla…
Egy barátomnak most született meg második unokája, – küldtek róla képeket: Hááát, kis vörös baby, nagy szülési foltokkal. De hát mindegyik újszülött ilyen. Pláne mikor még rajta van a magzatmáz, – mint egy harci díszekre festett indián. Újabban rajtahagyják, mert immunizáló, magzatvédő. Pedig a National Geographicon azt láttam, hogy az anyaállat le szokta nyalni az újszülöttről nem?
Aztán jön az őssejtlevétel a köldökzsinórból, nem kis pénzért – reméljük jó lesz valamire.
Egyébként a családban manapság más nagy események is zajlanak: középső fiam esküszik. Nem akárkit vesz el – egy Haitin született leányzót (ahol nemrégiben a pusztító földrengés volt), akit gyerekkorában holland szülők fogadtak örökbe, majd később Kanadában telepedtek le. Hogy összeszűkült a világ – a fekete leányzót (ízlések és pofonok – én valahogy maradok a világosabb nőknél) fiam az interneten ismerte meg (akárcsak mi egymást Vandával).
Fél évi levelezés után a lány ideutazott Calgaryból, és azóta nagy szerelemben él együtt a kozmopolita párocska hol Kanadában, hol Cipruson, hol Tenerifén, hol Magyarországon. Májusban lesz a templomi esküvő és a lagzi egy dunaparti hajón. Mire nem képes egy férfi a nőért! Mivel a leányzó református, 29 éves fiam még arra is képes volt, hogy megkeresztelkedjen. Nemrégiben volt a konfirmációja egy budai református templomban.
Hab a tortán, hogy fiamnak van már egy ötéves kislánya. – Nem egyszerű az élet…
